Az ekcémák elnevezéséről

Az ekcéma szó körül igen sok a félreértés. Egyrészt azért, mert önmagában az, hogy valaki "ekcémás" még nem jelent sok információt: számtalan betegséget jelenthet, melyek csak igen távoli rokonságban állnak egymással. Másrészt különböző országokban a bőrgyógyászok és a laikusok egy kicsit másképp használják ugyanazokat a kifejezéseket. Ez azóta jelent különösen problémát, mióta az Internet révén rengeteg fordítás is megjelenik, melyek időnként teljes zűrzavart okoznak. Reméljük, az alábbiakban tudunk segíteni az eligazodásban.

Az atópiás ekcéma és a dermatitis

Ekcéma és dermatitis

Ha önmagában használjuk a "dermatitis" szót, az nem jelent mást, mint bőrgyulladást - vagyis a bőrbetegségek jelentős hányadát. Az ekcéma már valamilyen betegséget jelent, még ha önmagában pontatlan is. Úgy is mondhatnánk, hogy az ekcéma egy fajta dermatitis, vagy úgy is, hogy az ekcéma bőrgyulladással (dermatitis-szel) járó bőrbetegség.

A keveredést igazából az okozza, hogy az atópiás ekcémát Amerikában "atopic dermatitis"-nak hívják elsősorban. Miután a magyar Interneten megjelenő cikkek jó részét angolból fordítják hozzá nem értő fordítók, azt gondolják, hogy miután az a két kifejezés ugyanazt jelöli, az ekcéma ugyanaz, mint a bőrgyulladás. Ezek után jelenhetnek meg olyan sületlenségek, mint például, hogy "Az ekcéma magyarul idült bőrgyulladás". Ebben az alig négyszavas mondatba két tévedést sikerült belezsúfolni: egyrészt az ekcéma magyarul is ekcéma, másrészt nem feltétlenül idült, miután heveny (akut) formája is létezik.

Neurodermitis és ekcéma

További sok kavarodást okoz a "neurodermitis" vagy "neurodermatitis" kifejezés (pontosabban "neurodermitis generalisata". Így hívják egyes országokban az atópiás ekcémát. Mulatságos, amikor a magyarra lefordított cikkben az atópiás ekcémáról bizonygatja valaki, hogy nem is annyira idegi eredetű. Ez Magyarországon nyilván senkinek nem jelent problémát, hiszen nem szokás így nevezni. Nálunk inkább az ekcémák allergiás eredete került be a köztudatba.

Neurodermitis generalisata - atópiás ekcéma - atopic dermatitis

Látható a fentiekből, hogy a három kifejezés ugyanaz - csak éppen a "neurodermitis" pl. Németországban, az "atópiás ekcéma" többek között Magyarországon, az "atopic dermatitis" meg angol nyelvterületen terjedt el.

További bonyodalmat jelenthet, hogy a "neurodermitis circumscripta" viszont egészen más kórkép. Magyarul szerencsére egészen más az elnevezése is: lichen simplex. Ez persze a lichen planus-szal téveszthető össze (amihez egyébként semmi köze). De ez már egy másik cikk témája lesz.

Az ekcémák fajtáiról itt olvashat.